fröcsögésről, nyálkenésről, és arról, hogy végül mégis kivetült a lelki világom, bár sose hittem volna, hogy képes ilyenre.

Itt vannak a Pafos projekt első képei. Ezek csak kísérletek, próbálkozás, hogy képes vagyok-e rá egyáltalán. Azt vontam le az eddigi beszélgetésekből első és legfontosabb tanulságként, hogy túlságosan rágörcsölök a melóimra. Miután hetekig hergelem magam, napokig tervezgetek, órákig pöcsölök az előkészületekkel, aztán percekig csak állok a vászon/ papír fölött és nem merem meghúzni az első vonalat. Mert mi lesz, ha nem olyan lesz, mint elképzeltem? Erre mondta a csávó, hogy ne szarakodjak, álljak neki, hiszen a szar képet is meg kell festeni. Egyszerűen csak kezdjem el, aztán majd csak lesz valami. A kép majd alakítja magát, meg az éppen aktuális lelki világom majd kivetül, meg ilyenek. Hát elég szkeptikusan álltam neki. Nehéz úgy belelazulni a dologba, ha közben attól majrézol, hogy a mestered megint leszarozza az osztály előtt. Hát most aztán jól felfúttam a pofám és nekiálltam kenni a nyálam. Úgy kentem, hogy azt még az M. Novák is megirígyelhetné. Egyszer még rá is tüsszentettem a képre. Kentem ecsettel, késsel, vonalzóval, kézzel, fröcsköltem, higítóztam, gyűrtem és kapartam. Tök jól éreztem magam közben. Elhatároztam, hogy olyat fogok csinálni, ami nekem tetszik. Ez a mai rólam szólt. Egy puszta gesztus az egész, játék, kísérlet. Mint amikor egy kisgyerek életében először kap festéket a kezébe és belenyúl, megszagolja, megnyalja, kipróbálja, hogy mi történik, ha higítja, ha összekeveri, ha folyatja, ha fröcsköli. Engem a festészetben már egészen pici korom óta a színek keverése nyűgözött le. Ha maradnék a fekete-fehér-piros kombónál, akkor nem az én képemet festeném, hanem vki másét. Az nem az enyém. Nem kell nekem.

Ezt az utolsót le se nagyon tudtam fotózni, annyira szarok voltak itthon a fényviszonyok. Majd, ha kicsit világosabb lesz és több helyem is lesz, akkor befotózom őket tisztességesen és lecserélem ezeket az újakra.

Ha meglesz minden festékem, majd az 5/6 előtti folyosón elkezdem a nagy képeket is az Eszter féle módszerrel, bár meg kell, hogy mondjam, elég költséges módja ez a tanulásnak. Ezeket a bazi nagy melókat senki nem veszi meg, szóval csak arra lesz jó, hogy gyakoroljak, semmi másra. Lehet, hogy úgy fogom megkomponálni őket, hogy miután kitárgyaltuk őket az Eszterrel, fel tudjam vagdosni kissebbekre.

huhúúú

Huhúú, ma újra festettem! Mi több! Pacsmagoltam, fröcsköltem és úúúsztattam! De nem olyan PAF módra, hanem a konzervatív, figuralitásoz ragaszkodó budajenői nyárspolgárok tetszésére való cukker akvarellezősen- természetesen a faluról. Mint a nyugdíjjas rajztanárok, csak kicsit.... nem, igazából pont úgy. Ez mostmár azért van, mert be fogom hajtani a Polgi ígéretét, miszerint kiállíthatok vmelyik kiállítóhelyen- én inkább a magtárban szeretném amúgy, mint a hagyományőrzők házában, az jobb hely. Lesz majd egy-két kép Gaildorfról meg Ditróról meg a Balcsiról, lesz egy a naplementében sétáltatott Szemikéről, ahogyan éppen egy pocsolyában tükröződik ivás közben (hahh), meg lesz a Gombos Villáról, talán egy virágcsendélet is kéne meg egy pipacsmező. Jujj, de fincsi lesz! Lehet, hogy festek egy portrét a Polgiról, borospohárral a kezében, pirospozsgásan, ahogy a felpántlikázott lovaskocsin ül a szüreti mulatságon. Húú, ezek már Juhos-Kis-i magasságok! Ebből már csak a mufflon a szirtfokon és a kutyamacska portrék hiányoznak. De lesz az is! Hááá, tudom már, egy kerecsen sólyom kell nekünk, amint elhussan az öregtemplom felett. Karmai között a Szent Korona, nyakában a Palást, és dicsfény árad a szárnytövéből egyenesen a templom csúcsán megcsillanó keresztre! Na. Ezt tényleg megcsinálom, és figyelem a reakciókat.
 Erről jut eszembe, meg kell szereznem a középkori magyar művészet képanyagot, mert 2 hét múlva ZH, és fel kell ismernem az összes rekeszzománc szentet a koronáról!
 Jah, amúgy felvettem a kapcsolatot ezzel a PAF sráccal, tök rendes volt, nem sértődött meg, amikor azt írtam neki a fb-on, hogy nem tetszik, amit csinál, de azért úgy gondolom, jó hatással lenne rám. Még azt is fölajánlotta, hogy bééfárad az epresbe, hogy kibeszéljük az intim szituációt feldolgozó Over c. képét meg az absztrakt expresszionizust. Hát nem jóarc? Hát de. Azóta még a képei is jobban tetszenek. Amúgy az Eszter megmondta, hogy ez lesz, bár azt azért megnézem, hogy a Kata beleszeret El Kazovszij színeibe.. Váááh, mazohista ez a csaj!

laptopfüstről, barbár pacsmagolásról és az absztrakt expresszionizmus csodájáról

Az van, hogy má megint elkezdődött a suli, és megint felpörögtek az események. Egész nyáron a kiadvánnyal cseszekedtem, augusztusra már egész jól összeállt a dolog, már látszott, hogy konkrétan mennyi és milyen munka szükséges, hogy készen legyek időre... erre elszállt a laptopom és két hónapnyi kínkeserves munkám odalett. Merhogy a balcsiról nem volt annyi adatforgalmam, hogy fel tudjam nyomni őket a netre, külső vinyót meg nem vittem magammal, de hát ki gondolta volna, hogy ez lesz? Amúgy volt egy pár dolog, amit sikerült megmentenem, de azt meg a tesóm törölte le véletlenül a vinyómról, amikor új gépet rakott össze nekem. Szóval egy csomó mindenről lemondtam a nyáron, hetekig alig úsztam, esténként otthon maradtam festeni meg PS-elni meg indizájnolni, erre tessék..... azért nem mondtam le végleg a dologról, az októberi számból már nem lesz semmi, de a karácsonyi dolgokat azért mindenképpen meg kéne próbálni összehozni.
Más. Kaptunk megint féléves feladatot a mesterünktől. Ki kellett választanunk egy festményt, amit nem szeretünk, elmezni kell iszonyat alaposan, és aztán 12 féle képpen feldolgozni az elemzésünk alapján. Én úgy gondoltam, hogy vmi lendületes, gyors, nem tötymörgős, nem pepecselős irányba szeretnék elmozdulni az idén, szóval egy absztrakt expresszionistát kerestem magamnak. Pintér András Ferenc (PAF) lett a festő és az Over című vegyes technikával készült képe mellett döntöttem. Nem szeretem a színeit. Annnnyira távol áll tölem ez a sok tubusfekete meg tubuspiros, hogy azt elmondani sem tudom, viszont arra gondoltam, hogy talán jó hatással lesz rám meg a függönymintáimra. Erről van szó:

Ilyeneket írtam róla a kis noteszkámba:
100*120 vegyes
vörös, fekete, fehér, fos
rétegek
ecset, kés, kéz
folyatás, fröcskölés
befelé mélyülő tér,
 fény-árnyék
egyenesek-irányok
atrouvaille+gesztus
függőlegesek ritmusa- nem törik meg a vízszintesek, mert nem egy síkon vannak
lendületes, gyors, mégis aprólékosan részletes
textúra?
struktúra faktúra
kicsi sárga középen-lent szétdobja, mintha robbanna
nincsenek domináns merőlegesek (nem domináns is kábé csak egy vagy kettő)
nagy, széles ecsetnyomban is benne a pici biszbaszok, a fedőfesték nem fed 100%ban
olyan, mint valami ablak, amin benézünk
100*120- műanyag ablak standard méret ( a miénk is akkora)
Pollock, Reigl, Kokas, Orbán A., J. Raine, Nádler István

Amúgy találtam PAF képeket, amik egy picit közelebb állnak hozzám színben

Volt itthon még némi maradék kis akrilom, hát nekiálltam egy 70*100-as kis söralátéten tesztelni, hogy egyáltalán képes vagyok-e én ilyen barbár módon pacsmagolni. Azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem könnyű. Tök nehéz, hogy ne egy nagy barna massza legyen a végeredmény, hanem látszódjon, mit akartál meg hogyan. Az rögtön kiderült pl, hogy a méret az iszonyatosan kics, sokkal nagyobb kell. Meg azér nem ártana, ha lenne némi elképzelésem róla, hogy kábé mit akarok festeni. Csak az a baj, hogy valahogy nem jön belül a kép, nem látom magam előtt, hogy mi a cél. Ezen majd még meditálok, mielőtt nekiállok a melónak.
Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy Esztermester benézett a műterembe, és ő is mondta, hogy ez így nem lesz jó. Elmesélte, hogy ő Salzburgban elvégzett egy hathetes  absztrakt expresszionista szemináriumot vmikor a 90es években, és az neki nagyon hasznosnak bizonyult. Elmondta nagy vonalakban, hogy kábé hogy zajlott a dolog: Böhöm nagy papírokra tengernyi akrillal (fuj) pacsmagoltak az 5 alapszínből megadott sorrendben. Először a fehér, alapozásnak is jó, meg felméred, hogy kábé hogyan tudsz mozogni a papíron. Meddig érsz el, milyen mozdulatokra van szükség, hogy bírod fozokailag, stb. Aztán másik nap jön a piros, ami azért fontos, hogy megtanuld hogyan NE legyen rózsaszín az alapozásból. Utána a fekete, szintén azért, hogy a nem kívánatos szürkéket megtanuljuk elkerülni. Végül a kék és a sárga. Na, ha ezekkel az alapszínekkel megatnultál dolgozni, utána már kevergethetsz kedvedre.
 Megállapodtunk, hogy akkor én is ezt fogom követni, de azért én alaposabban is utána fogok olvasni a dolognak.
 Nagyon kíváncsi vagyok magára a folyamatra, olyannak ígérkezik, amit nagyon tudnék élvezni, de még egyáltalán semmi elképzelésem sincs arról, hogy fogom én ezt a magamévá tenni- hiszen azért választottam, mert annyira távol áll tőlem.
 Rendeltem egy nagy tekercs papírt a bácsitól meg a Dani khm... elkért a munkahelyéről vagy 20 méter lézerizé öntapadós matrica papírt, ami iszonyat jól terhelhető, nem szakad, és szép felülete van. Már csak festéket kéne szereznem vödörszámra, de az a helyzet, hogy nulla, azaz 0 forint van a számlánkon. Ha tehát valaki úgy érzi, szívesen segítené a projektet némi festékkel vagy az arra szánt anyagiakkal, kérem jelezze :) Amúgy ki fogom tenni a bankszámla számunkat, hátha valakinek kedve támad pénzt utalni egy kisgyerekes nappalis egyetemista anyukának.

Fesdeklek

Amióta újra rámjött a festhetnék, folyamatosan csak kínlódok. Mert ugyebár kipakoltam a cuccost a 2/18ból, hogy a Toncsi oda tudja installálni az installálni valóját, itthon meg a férj állandóan nyavalyog, hogy ne nyissam ki az ablakot, mert fázik, illetve, ha csukott ablaknál festek, akkor meg azér, mer büdös van és érzi, ahogy a festőszertől kínhalált halnak az agysejtjei. Úgyhogy festek, ha egyedül vagyok itthon. Csak az a baj, hogy eddig takarítani meg rendet rakni szoktam, amikor nincs itthon senki, úgyhogy most olyan a ház, mint egy hajléktalan szálló. Aztán még hozzájön az is, hogy eléggé rohadt sok a meló mostanában, fordítások, illusztrálás, házkörüli teendők, kertimunka. Persze, jó, mert pénzt keresek, meg egyre lakhatóbb lesz a hely, viszont állandóan azon jár az agyam, hogy most mennyivel szívesebben festenék, mit, hogyan csinálnék, stb. Mindig elhatározom, hogy amíg szárad az olaj, elkezdek egy pasztellképet, meg hát ugye elég régóta tervezem az aquarelleket a faluról meg a Balatonról, de valahogy minig közbejön valami. Most, hogy el van romolva a mosogatógép, a napi aquarell időmet például forróvízben pancsolással  töltöm. És még csak nem is látszik az eredmény.
 Az olajfestményt amúgy, ha éppen csinálom, nagyon élvezem. Azzal szórakozom, hogy a tavaly elkezdett anyagszerűségeket fejlesztem tovább. Megpróbáltam egy naagy, puha rücskös nyelv-szerűséget festeni, csillogó rózsaszín síma izmot meg sokszínű, kemény meszes vázat. Remélhetőleg holnap le tudok ülni folytatni, bár lehet, hogy inkább be kéne mennem a suliba. Állítólag Eszter megint bent lesz, lévén ugye kedd, Emese tutter ott lesz, előfordulhat, hogy jobban járnék, ha megmutatnám magam. Viszont annyira hajt már a festvágy, hogy asszem kockáztatok és maradok. Pöcköket meg árkokat meg ráncokat szeretnék festeni meg világító cuccokat és tükröződéseket. Ha holnap nem csinálom, ki tudja, mikor lesz megint ilyen jó alkalmam? Hangoskönyvet fogok hallgatni, teát fogok inni és az összes nyílászárót fullra nyitva festeni fogok egész álló nap. Szerintem jól hangzik. Ha minden jól megy, holnap már fotót is fel tudok tölteni, de csak telefonosat, mert a fényképezőgépem kártyáját egyenlőre nem tudom leolvasni.

kutatómunka

Végeztem egy kis kutatómunkát szövet-ügyben. Tudjátok, már meséltem korábban, hogy szeretnék indítani egy olyan projektet, amiben különböző élőlények szövet-metszeteit egymásra húzom, összeoltom, satöbbi, és az így elkészült hibrideket absztakt festmények formájában tálalom. Na hát ehhez most átnyálaztam (höhö) rengeteg szakmai oldalt magyarul, németül és angolul. Arra jöttem rá, hogy erre egy egész fotóművészeti ágazat épült a mikroszkóp feltalálása óta. Pályázatokat írnak ki, kiállításokat rendeznek belőlük, a külföldi tudományegyetemeken külön galéria működik online vagy fizikálisan a képek bemutatásához. És ez nem csak a biológia és orvostudomány világában van így. Olyan ágazatot fedeztem fel, ami egyenesen ledöbbentett. Gyönyörű mikroszkópikus felvételek tömkelegét találtam MIKROCSIPPEK felületéről! Sőt! Találtam egy mikrocsipp-felület-fényképező klubbot, ami összeköttetésben áll a mikrocsipp-felület-fényképezők hivatalos rajongói oldalával. Naaaa, ez mekkora jó már! Szóval ezentúl nem pusztán növényeket keresztezhetek állatokkal, hanem még kiber beültetéseket is nyomathatok nekik. Úgy érzem magam, mint egy végtelen hatalmú önjelölt istenség valahol a távoli jövőben, aki puszta szórakozásból új életformákat hoz létre- fittyet hányva a természet törvényeire. MUHAHAHA!
 Már van néhány konkrét ötletem, ami szín és kompozíció szerint jól összejönne. Pl. a nyuszifül növényi szövetei nagyon jól mutatnak az emberi emlőrákkal, vagy például a csalán és a kutyanyál is nagyon csinosak együtt. Szeretem még az alzheimeres agyszövet és a rózsaszirom kombinációját, vagy teszem azt a békabőr, emberei prosztata és a különböző áttelelő szőlőkárosító fertőzések társítását.
 Az első, ami megfogott ezekben a felvételekben, a ritmus volt, az a kissé rendetlen szabályszerűség, ahogy a sejtek meg miegymás egymás mellé vannak pakolva. Aztán persze a színek, a festékanyagok, amikkel ezek meg vannak buherálva, hogy látszódjon, aminek látszódni kell. Mert, ha nem színeznék meg, minden csak egy szürke kis paca lenne. Ami megint fura, mert a természetben meg semmi nem szorul színezésre. Na felnyomok ide párat, hogy lássátok, miről beszélek.

Szinte kiabálnak, hogy a Gombossári fessen meg, há nem? Há de.

Rendrakás

Toncsi felhívott valamelyik nap, hogy az én helyemre szeretné installálni a műteremben a diplomamunkáját. Így aztán a mai délelőttöt azzal töltöttem, hogy kiganéztam a sarkomat. Helyet kerestem, szortíroztam, elcsomagoltam, összeszedtem, kidobtam, elrekkentettem, begyömöszöltem, eldugtam, Riu kupacára dobtam, úgy tettem, mintha nem az enyém lenne, hazahoztam, pedig nem az enyém, megtaláltam, ami rég elveszett, és nem találtam, aminek meg kéne lennie.  Összeraktam egy kábé harminc kilós pakkot: mindent beszuszakoltam egy csövesszatyorba, ami kelleni fog itthon a festéshez. Na ezzel a pakkal vonszoltam át magam anatómiára, utánna meg haza a távolsági busszal. Egy élmény volt.
 Közben kiderült, hogy a vakráma, amit a Dani csinált nekem, használhatatlan, mert az egyik léc olyan szinten elgörbült, hogy már közelebb van a 90 fokhoz, mint a 180-hoz. Szóval azt ki kell cserélni, ha kezdeni akarok vele valamit.
 Itthon ki fogom glettelni a nagy farostlemezt, lealapozom, és szerintem a jövő héten már kezdhetek is. És van még két 50*70es vásznom, azokat is meg akarom még csinálni. Holnap beíratom a gyereket az iskolába, pénteken meg lemegyek murálisra, és csinálok egy domborművet.

kreatív kufirc

Na, megtörni látszik a jég: tegnap este 9től éjjel 3ig festettem. Szenvedős volt, az ecseteim leharcoltak, szanaszét állnak a szőrök, az anilinem nem találtam, a tojásom elfogyott, a temperám beszáradt. De azért iszonyatosan élveztem!
 Célzott kísérleteket fogok végezni annak bizonyítása érdekében, amit már régóta gyanítok, és amit a tegnap este is megerősíteni látszik. Mégpedig, hogy az alkotó kedv és effektivitás szorosan összefügg az adott időszakban előforduló kamaty-mennyiséggel. Persze nem azt állítom, hogy csak és kizárólag ez befolyásolná a dolgot. Pl. a nyár vége óta tartó ecset-iszonyom inkább pszichológiai okokból alakulhatott ki (lsd. D-vitamin hiány--->letargia--->félresikerült évvégi prezi), de az, hogy pont most látszik megoldódni a dolog, tutira összefügg azzal, hogy a Dani nemrég kezdte a műszakos beosztását. Már 9kor alszik, hogy 5kor tudjon kelni, ami azt jelenti, hogy nincs esti kufirc majdnem egy hete. És láss csodát, festek. Korábban is tapasztaltam már haonlót, de nem foglalkoztam vele.
 Na de ha tényleg így van, akkor az jelent valamit. Én, mint laikus arra tippelnék így elsőre, hogy vagy az agyunk ugyanazon része dolgozik kreatívkodás és kamatyolás közben, vagy ugyanaz a hormon szabadul fel, és ha van az egyik, akkor nem hiányzik annyira a másik... Vagy vmi ösztönszerű izé, hogy ugye azért dugunk, mi állatok, hogy szaporodjunk, és valami hasonló ösztön a festés is, azért festünk, hogy sok kis darabot hozzunk létre magunkból.... Nyakaterkert? Na jó, majd megkérdem a bátyámat.

Kis méretben kezdtem, gondoltam nem vágok bele rögtön a nagyméretű olajfestményekbe. Már korábban is csináltam egy csomó kis lény-miniatúrát, és akarok is még csinálni. Szerintem ideális a nyár vége óta tartó blokk feloldására- és úgy látszik, használ. 

Amikor a sors keze utánnad nyúl a múltból és ahelyet,, hogy visszahúzna, továbblökdös előre...hahh!

Volt egy jóarc német tanárom a gimiben, a Gaál, akit az egész csoport nagyon bírt. Iszonyat jól értett hozzá, hogyan lavírozzon a leghatékonyabban a szigorú tanulás és számokérés, a lazulás, és a szívünk rózsaszín kis budoárját karbantartó lelkizések között. Pont ez kellett egy kamasznak. Miután elment szülni, az utódait eltökélten utáltuk, látványosan nem tanultuk meg a nevüket, nem készültünk az órákra és egymás között csak mint "a nagyseggű", "a szőke" illetve "a banya" néven emlegettük őket. Mert 3man voltak a maradék két év alatt, egyikőjük sem bírta velünk sokáig.  Minden esetre karácsony előtt megkeresett a Gaál, hogy mit szólnék, ha munkaügyben találkoznánk januárban. Annyit sikerült kiszednem belőle, hogy németes-rajzolós meló lenne. Persze rögtön elkezdtem agyalni, hogy mi lehet. Pár éve, amikor a tesóm elkezdett a programozás irányába kacsintgatni, kitaláltuk, hogy létre kéne hozni egy német nyelvtanulós appot, ami olyan lenne, mint egy mese- én írnám és illusztrálnám, a Peti meg programozná. Ilyen módon pár hónap alatt baromi népszerűvé válnánk és szemérmetlenül meggazdagodnánk. Aztán valahogy nem lett semmi a dolgoból, szóval nagyon reméltem, hogy a Gaál valahogy ebbe az irányba kíván elindulni.
 Mint kiderült, majdnem beletrafáltam. Az app is szerepel a hosszútávú tervek között, de egyenlőre egy online felületet szeretnénk létrehozni, amin kreatívan, játékosan lehet németet majd angolt tanulni. Második lépés lesz majd a nyomtatott kiadvány, és később, ahogy egyre ügyesebbek leszünk, jöhetnek a mesekönyvek, társasok, appok, stb.
 Na már most. Mivel az én legfőbb feladatom a design és az illusztráció lesz (van), úgy gondoltam, felvállalom, mint életmű-szakaszt, vagy mi. Azért mondom ezt így, mert a mesterem egyik kedvenc kérdése, hogy na, akkor ez most műalkotás-e. Az elején nem értettem, hogy érti, aztán elmagyarázta, hogy én, mint művészhallgató Gombossári ezt vagy azt a bizonyos melót műtárgynak/műalkotásnak kezelem-e, szóval, ha x év múlva retrospektívem nyílik majd a Pompidou-ban, beleraknám-e a kiállítási anyagomba.
 Tehát, ja, agyaltam ezen egy kicsit, és úgy gondoltam, ha már belevágtam, akkor aztán adok neki rendesen, és nagyon durván jól megcsinált anyagunk lesz. Már elkezdtem vázlatonli, ha lesznek színesek is, rögtön felnyomom ide őket. Még két dolgot fűznék hozzá a dologhoz: Viva la RFG! És basszus, még mindig beteg vagyok.....

Szent Szar!

 Reggel az iskolába igyekezvén (9kor találkozó volt az epresben) felhív a Polgi. Neki dolgozom. Berendelt a hivatalba, hogy kifizesse az eddigi fordításokat, és hogy elmondja, mi lesz a következő bevetésem. Sejtéseim már voltak, nekem kellett fordítani a programokat, tudtam nagyjából, mire számíthatok. Hát a lószart. Persze meglesz a szokásos blabla, üdvözlések, beszédek, koszorúzás, ajándékozás, köszöntés, avatás. Síma ügy, megoldom. Nade... A három napos program utolsó etapja, amikoris a német delegáció.. khm... német nyelvű misén vesz részt. Mint kiderült, ez azt fogja jelenteni, hogy Gábor atya prédikál, és ÉN, Gombos Sára állok mellette az oltárnál,  és tolmácsolom szavait a nyájnak. Én. Még magyarul sem tudom elmondani az üdvözlégyet, nemhogy németül! Na mindegy, csak remélem, nem fogok kigyulladni és porrgá égni, ha belépek a templomba. Meg azt is remélem, hogy nem kell fölmászni a szószékre, ha van olyan a templomunkkban. Mert onnan letériszonyodnék. Minden esetre kérek fiezetésemelést.
 Hogy mégis szakmai vizekre evezzünk, azért elmesélem, hogy a Polgi mondta, hogy a hagyományörzők házában bármikor kiállíthatok, meg, ha készen lesz a magtár, aminek szép, nagy terei lesznek, enyém lehet az első kiállítás. De oda csak budajenős és testvértelepüléses képeket rakhatok majd ki. Szóval el kell gondolkoznom, hogy hogyan fogok majd hozzá a dologhoz. Nagyon színes, élénk képeket szeretnék, furcsa kivágásokkal, szokatlan kompozíciókkal.  Budajenő, Gaildorf és Ditró. Azt tervezem, hogy meghívatom magam mind a két testvértelepülésre, fotózok meg vázlatolok, és ingyenélek. Ditróban lakhatnék a Lajos bácsiéknál, Gaildorfban a fogadóban, és aztán mind a három városban ki lennének állítva a képek. Szerintem jó terv.

Lényleltár

Jövő héten kezdem az új dögöket festeni, szóval most egybe felnyomom ide az összes eddigit, hogy lássátok őket együtt. Az elsőt már posztoltam korábban, még hiányzik a háttér, de majd ez lesz az első, amivel foglalkozom a szünet után:

Ez asszem 100x 150es, vagy vmi ilyesmi, és farostlemezre festettem olajjal. A második a legnagyobb, 170x185ös vászon + olaj, ez az egyetlen, amiről azt mondanám, hogy teljesen elkészült. 

Miközben festettem őket, mindig úgy képzeltem, hogy az első az vmi kanos kis udvaronc, aki udvarol a második képen szereplő királynőnek. A harmadik kép csak félig van kész, még nyáron kezdtem el a Balcsin. Szeretnék majd rárakni világítós kis plankton bigyókat, meg űrnövényeket, esetleg némi nyálkát. Meg a középső rákhús szerű képleten kell még dolgozni egy kicsit, hogy rendesen beforduljon térbe. 50x70es feszített vásznon csücsül, szintén olajjal készült. 

Ezt az utolsót szeretem a legkevésbé, túl gyorsan készült, túl egyenetlenek a felületek, valószínű vissza kell még csiszolnom egy-két helyen. A jobb felső sarkát teljesen át kell gondolni, és erre is kell még pár tereptárgy. De a táncoló kis lényeket szeretem rajta, mindenképpen meg szeretném menteni őket, szóval ez lesz a második, amit kezelésbe veszek majd. Szintén 50x70es, vászon, olaj.

Azért is jó lényeket festeni, mert, ha valaki rákérdez egy részletre, megcsillogtathatom a biológus családban rámragadt szaktudásom. Egy példa: Sári, ez mi, kittinpáncél? Erre én nagy okosan: Hát igen, valószínüleg egyfajta nitrogéntartalmú poliszaharid. Höhö. Meg: Ezek meg micsinálnak? Egymásra folynak? Mire én: Ilyesformán képzelem el a földönkívüliek koituszt megelőző nászi táncát.- Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy mégis megérte tűrni, hogy a bátyám gyerekkorunkban pókokat tenyésszen a vécében. 

Még legalább 4re van ötletem, de jó lenne, ha sikerülne egy 10részes sorozatot összehozni. Már írtam korábban, hogy egyre jobban izgat egy lény-kisplasztika kérdése, szóval ahhoz is elkezdem majd csinálni a vázlatokat. 

 Ha a lényekkel készen vagyok, akkor rátérhetünk a szövetes projekt ötletemre. Már tök rég foglalkoztat a szövetek metszeteinek dekoratívitása, csak kicsit megcsavarom a dolgot: pl. diófa szállítószövetére békabőrt húzok és csalánsejteket ültetek rá, ennek a mikroszkópikus metszetét meg lefestem. És a laikus néző nem fogja tudni, hogy vmi undi mutánst néz, csak az absztakt festményt látja majd. 

 Újra érzem magamban a tettvágyat, ami eléggé elkerült mostanában a betegségek meg külföldön-levés meg a kiállításszervezés miatt. Ja, amúgy elég jó lett, iszonyat fura érzés volt látni az emberek arcát. miközben a képeimet nézték. Olyan gyomorcsiklandós, hogy szegény Daninak folyton a karját kellett rángatnom, meg vihogtam neki, hogy néézd, az én képeimet nézi, nééézd, vigyorog, nééézd, lefotózza! Ha másra nem is, arra jó volt, hogy rájöjjek: kell egy saját kiállítás. Vagy max. egy másik emberrel. De inkább csak saját :)

p.s.: a fotókért köszönet az unokatesómnak.

Napi festmény

Még mindig a Balaton hatása alatt: a kedvenc Egry képem:

Szóval művésztelep....
Mili elég nehezen oldódott az elején, úgyhogy nekiálltunk alkotni kettecskén, kizárván a külvilágot. Mindenféle furcsa lényeket kezdett rajzolni, azt mondta, olyanokat, amilyeneket te szoktál, Anyuc. Miután felvázoltuk őket, jöhetett a neheze: a színezés. Órákon át ültünk és a filctollak csak úgy sisteregtek a kezünkben.

Másnap már beszállt a Kata meg a Zsuzsi is a munkába, így már négyen ültünk órákon át, és koptattuk a filceket. Később még Janka és Virág is csatlakoztak, szóval közösségi alkotás lett a dologból. Mili pedig egyre jobban és jobban érezte magát. Néha pinpongoztunk, sétáltunk, lovat simogattunk, játszótereztünk, de az idő 80%-ában rajzoltunk. Ezeket már közösen csináltuk a többiekkel:

Azért persze, miután a gyereket lefektettem este, még csináltam pár cuccot saját használatra. Kipróbáltam a pasztellt söralátéten, és elég jól ment. Aztán kipróbáltam, hogy aláfestek temperával, az is jól ment. Ezzel fogom kezdeni tehát a rendezési hét után a munkát. Ja igen, most szólok, hogy pénteken nyílik az eleven csapda című tematikus hallgatói kiállítás a Horánszky utcában az APA galériában. Nekem a csigáim lesznek kiállítva. Gyertek és képezzetek tömeget!

megjöttünk

Na, hazaértünk a művésztelepről, meglepően kevésbé volt szar, mint vártam, majdnemhogy jól éreztem magam. Milivel végigrajzoltuk az egészet, néztünk érdekes filmeket, voltak délelőtti "szemináriumok", voltunk gifkészítő szakkörön. Majd mutatok képeket, de most legelőször is egy olyan linket fogok benyomni, ami szerintem mindennél fontosabb a mi szempontnkból. Most találtam pár perce, és egyenlőre csak arra tudok gondolni, hogy töviről hegyire az egészet úgy ahogy van kiolvassam. Íme: Klee eredeti, hamisítatlan, komplett Bauhausos előadásainak jegyzetkönyve:
http://www.kleegestaltungslehre.zpk.org/ee/ZPK/BG/2012/01/01/001/

töltelék

Eszterék azt szokták mondani, hogy ha egy művészhallgató azt magyarázza, hogy a munkája tulajdonképpen az ő belső víziójának fizikai kivetülése, azzal nem árul el semmi újat, mert, ugye minden művészet erről szól. Csak pl. mondjuk a zenészeknek nem víziója van, hanem hangziója, vagy hogyhíjják. Hát az én esetemben sincsen másképp. 

 Mielőtt leülök festeni, elkapom és lerajozlom a kis lényeimet, amik a fejemben úszkálnak és röpködnek, írok hozzájuk egy csomó jegyzetet, néha több oldalnyit, de a legnagyobb munka fejben folyik. Néha azon kapom magam, hogy a legváratlanabb helyeken (pl. az óvodai öltözőben, a klotyón, az udvaron teregetés közben, a villamoson, bárhol) nem az engem körülvevő dolgokat nézem, hanem a valóságot kiszorítva, mintha függönyt húztak volna be, azt látom, ahogy éppen festek. De tök részletesen, élethűen, mintha tényleg ott lennék, és fognám az ecsetet... Szóval ilyenkor végignézem, ahogy elkészül a kép. Néha, ha nem úgy alakul, akkor visszatekerek, máshogy próbálkozom, és mondom magamban, hogy, na, ha tényleg elkezdem a festést, akkor majd erre meg arra figyeljek, és ne felejtsem el, hogy így, meg úgy. 

Kicsit félve meséltem erről még anno Emesééknek, de mondták, hogy nyugi, ilyen van, szakmai nyelven fejben festésnek hívják, csak arra kell vigyázni, hogy ilyenkor ne csorogjon ki a nyálunk, mert azt a kívülállók furcsállnák. 

Ez volt a tavalyi első kísérletem lény-téren. Ugyan nekem ez a kedvencem az organizmusaim közül, ezt mégis inkább csak kísérletnek tekintem. Ezelőtt mindössze egy (függönymintás) olajfestményt készítettem, szóval itt leginkább az anyaggal ismerkedtem, szagolgattam, kenceficéztem, kevergettem, higítottam, sürítettem. Nem tudom, mennyire látszik a fotókon, pl. a középső nyúlvány nyakán, vagy azokon a bordós tollszerűségeken, de megpróbálkoztam különböző módokon festeni. A baloldali lufibigyó síma, fényes felületű, megpróbáltam úgy ábrázolni, mintha a lufi belseje krapplakkszínben derengene. Az alatta levő kacs már nem áttetsző, a középső nyúlvány nyakát recésre szerettem volna, és hogy reflektálja a szomszéd bigyók színét. A tollakat inkább mattra szerettem volna, a lábat meg rák-szerűre. Az alsó fotót azért posztoltam, mert, ha egyszer rávisz a lélek, és újból ecsetet merek venni a kezembe, egy olyan fénycsóvát szeretnék ráfesteni, mint ami ott látható, de csak a lény mögé,. a háttérbe, szép színes szürkékkel, alaposan kikevergetve az átmeneteket. 

Lényfestéshez az unokatesóm zenekarát szoktam hallgatni:

https://www.youtube.com/watch?v=vqEjTpfFt2E