2016. október 5., szerda

huhúúú

Huhúú, ma újra festettem! Mi több! Pacsmagoltam, fröcsköltem és úúúsztattam! De nem olyan PAF módra, hanem a konzervatív, figuralitásoz ragaszkodó budajenői nyárspolgárok tetszésére való cukker akvarellezősen- természetesen a faluról. Mint a nyugdíjjas rajztanárok, csak kicsit.... nem, igazából pont úgy. Ez mostmár azért van, mert be fogom hajtani a Polgi ígéretét, miszerint kiállíthatok vmelyik kiállítóhelyen- én inkább a magtárban szeretném amúgy, mint a hagyományőrzők házában, az jobb hely. Lesz majd egy-két kép Gaildorfról meg Ditróról meg a Balcsiról, lesz egy a naplementében sétáltatott Szemikéről, ahogyan éppen egy pocsolyában tükröződik ivás közben (hahh), meg lesz a Gombos Villáról, talán egy virágcsendélet is kéne meg egy pipacsmező. Jujj, de fincsi lesz! Lehet, hogy festek egy portrét a Polgiról, borospohárral a kezében, pirospozsgásan, ahogy a felpántlikázott lovaskocsin ül a szüreti mulatságon. Húú, ezek már Juhos-Kis-i magasságok! Ebből már csak a mufflon a szirtfokon és a kutyamacska portrék hiányoznak. De lesz az is! Hááá, tudom már, egy kerecsen sólyom kell nekünk, amint elhussan az öregtemplom felett. Karmai között a Szent Korona, nyakában a Palást, és dicsfény árad a szárnytövéből egyenesen a templom csúcsán megcsillanó keresztre! Na. Ezt tényleg megcsinálom, és figyelem a reakciókat.
 Erről jut eszembe, meg kell szereznem a középkori magyar művészet képanyagot, mert 2 hét múlva ZH, és fel kell ismernem az összes rekeszzománc szentet a koronáról!
 Jah, amúgy felvettem a kapcsolatot ezzel a PAF sráccal, tök rendes volt, nem sértődött meg, amikor azt írtam neki a fb-on, hogy nem tetszik, amit csinál, de azért úgy gondolom, jó hatással lenne rám. Még azt is fölajánlotta, hogy bééfárad az epresbe, hogy kibeszéljük az intim szituációt feldolgozó Over c. képét meg az absztrakt expresszionizust. Hát nem jóarc? Hát de. Azóta még a képei is jobban tetszenek. Amúgy az Eszter megmondta, hogy ez lesz, bár azt azért megnézem, hogy a Kata beleszeret El Kazovszij színeibe.. Váááh, mazohista ez a csaj!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése