Miután majd egy órát álltam sorban a postán, hogy fel tudjam adni A Férj adóbevallását, átcaplattam a művészellátóba, hogy fényes dammar lakkot vegyek a csiga projekthez. Nem volt nekik, csak matt, az meg nekem nem jó. Mondták, hogy majd holnap menjek vissza, akkor lesz. Hát, remélem, mert holnap 4db 50x70es vászonnal megrakva fogok közlekedni a városban, és nem akarok hiába nagy kitérőket tenni. Kinéztem magamnak egy csomó szép csecsebecsét, amik nagyrészt fölöslegesek és pénzem sincs rá, de ez minden alkalommal így van, ha beszabadulok egy ilyen helyre. Emlékszem, nyáron, amikor itt voltak apósomék Németországból, nagylelkűen elvittek a raktáráruházba, és mondták, hogy tessék, válassz. 30ezernél tartottam, amikor láttam, hogy apósom feje vörösödik, anyósom meg az óráját nézegeti nagyon. Életem egyik legnehezebb feladata volt felhagyni a dolgok bevásárlókocsiba-dobálásával, és ebbe a szülést is beleértem.
Minden esetre az tuti, hogy fixatívot vennem kell, mivel a csiga képek után pasztellezni fogok. Azt tervezem, hogy Tihanyig és Tihanyban is ezzel a technikával fogok foglalkozni. Összeszedtem egy nagy fadobozba az összes rembrandt krétát, amit itthon találtam. Remetén, még mielőtt bedózerolták a házat, találtam egy egész csomag használatlan művészkelléket, még a németországi egyetmista időkből. Iszonyat nagy lelet... akril, olaj, porpasztell, olajpasztell, tinták, kések, cerkák, ragasztók. Így érezhette magát Schliemann, amikor megtalálta Tróját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése